A Fidesz és az MSZP debreceni frakcióvezetője is lemondott. Széles Diána gyermeket vár, Zsiros Zsolt pártot váltott.
Széles Diána lemondott a debreceni Fidesz frakcióvezetői posztjáról. A képviselőnő ezt a szerda késő estig tartó frakcióülésén jelentette be. Széles Diána párttársainak elmondta, hogy gyermeket vár, ezért azt kéri, hogy más vezesse a frakciót. Az ülésen az a döntés született, hogy januárig Balázs Ákos frakcióvezető-helyettes vezeti majd a Fidesz-frakciót, akkor döntenek majd a személyi kérdésben.
Széles Diána tavaly október óta vezeti a debreceni Fidesz-frakciót. Ekkor alakult meg az új városi közgyűlés, s ekkor derült ki, hogy a korábbi frakcióvezető, Papp László alpolgármester lesz.
Széles Diána után Zsiros Zsolt is lemondott frakcióvezetői posztjáról. Egy hónapja lépett át Zsiros Zsolt az MSZP-ből a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióba. Akkor a politikus kijelentette: a szocialista frakcióból nem lép ki és annak vezetéséről sem mond le.