A Pólus Online hajdúszoboszlói rovatában, szeretnénk bemutatni minden olyan civil és kulturális kezdeményezést, amely a Hajdúszoboszló értékeit képezi, jelenét gazdagítja, hogy ezen gazdagságot átörökíthessük majd a jövő nemzedéknek. Rovatunk első cikkében Agárdi Lajos mutatja be a Szoboszlói Alkotók Csoportját.
2009-ben három hajdúszoboszlói festőtársammal létrehoztuk a KAKSZ csoportot. (Kátay, Agárdi, Kohári, Szatmári) Ebből alapítottuk 2012-ben a Szoboszlói Alkotók Csoportját. 

A csoport elnöke Kátay Gyula festőművész. A Kovács Máté Művelődési Központ számos módon segíti munkánkat. 
Csoportunk többnyire festőkből áll, de van közöttünk tűzzománcos is és fotós is. Meglehetősen különböző emberek vagyunk, de összekapcsol minket egymás tisztelete, a Művészet és a Városunk iránt érzett elkötelezettségünk. 

Az év nagy részében külön alkotunk. Az alkotás magányos tevékenység. A hétköznapokban különböző hivatásokban állunk helyt, de folyamatosan számon tartjuk a másikat. Örömmel gyűlünk össze megbeszélni közös dolgainkat, közös kiállításokat szervezünk, ellátogatunk egymás kiállításaira, alkotótáborokat szervezünk. 
Alkotótáborainkban jó feltöltődni egymás jelenlétében, itt tudjuk egymást segíteni és megérni a megtartó közösség élményét. Közösségünk egyre jobban kovácsolódik, egyre jobban érezzük az igényét a közös munkának, a közösségi alkalmaknak. Legutóbb például témagyűjtő tanulmányúton vettünk részt a romániai Körösréven.

Büszkék vagyunk arra, hogy számos alkalommal képviselhettük Hajdúszoboszlót, és hogy mi is öregbíthetjük Városunk kulturális életét.
Csoportunk tagjai jelenleg: Agárdi Lajos, Bacskai Csabáné, Berényi Viktória, Kátay Gyula, Kohári Tibor, Kokas Csilla, Szatmári Lajos, Szoboszlainé Kádár Anikó, Tokaji Mária, Varga István, Vincze Árpád.

Ezen túl számos alkotótársunk ápol velünk egyre szorosabb kapcsolatot. Reméljük őket is hamarosan, csoportunk tagjai között üdvözölhetjük.
Számos közös kiállítás és alkotóbor van már mögöttünk:

KAKSZ csoport kiállítása, Méliusz Központ, Debrecen, 2012
Szoboszlói Alkotók Csoportjának kiállítása, Hotel Béke, Hajdúszoboszló, 2012
Szoboszlói Alkotók Csoportjának I. művésztelepe, Bocskai István Múzeum, Hajdúszoboszló, 2013
Szoboszlói Alkotók Csoportjának kiállítása, Körösrév, /Románia/ 2013
Szoboszlói Alkotók Csoportjának kiállítása, Bocskai István Múzeum, Hajdúszoboszló, 2013
Szoboszlói Alkotók Csoportjának II. művésztelepe, Bocskai István Múzeum, Hajdúszoboszló, 2014
Szoboszlói Alkotók Csoportjának kiállítása, Hajdúk Vidékfejlesztési Egyesület Irodája, Hajdúszoboszló, 2014
Szoboszlói Alkotók Csoportjának kiállítása, Bocskai Rendezvényközpont, Hajdúszoboszló, 2014
Szoboszlói Alkotók Csoportjának III. művésztelepe, Ifjúsági Ház, Hajdúszoboszló, 2015