2016 november 19-én szombaton -ez évben már harmadjára- került megrendezésre az autós találkozó Margittán, Szilágy megyében

A tél beköszöntével a harmadik nagy autós találkozóra gyűltek össze a margittai MeetLife autóscsoport szervezésében Bihar, Szatmár és Szilágy megye autóimádói tuning- és hagyományos autóikkal.
A találkozóra a Berettyó - parti város külterületén került sor a városi strand parkolójában, verőfényes napsütésben. Több mint 100 autó és körülbelül 800 nézelődő, érdeklődő volt jelen.
Margittára a parkolóhoz érve már a belépéskor feltűnt, hogy most a szokásosnál többen vannak kint mind a látogatók, mind a kiállítók. Még a bejárat előtt is hosszú autósor várt arra, hogy bejuthasson a találkozóra.

Ez a családias, baráti rendezvény lassan kinövi egy szimpla autós összejövetel besorolást. Szinte biztos, hogy a MeetLife-os szervezőknek is feltűnt, hogy „megugrott” a szombati rendezvényük népszerűsége.
A reggel 10 órakor kezdődött eseményen folyamatos programok zajlottak:
Volt ügyességi verseny, látványos driftelés, gumiégetés, autós szépségverseny, hifi és kipufogó hangnyomás-verseny, melyek a résztvevők számára garantálták a folyamatos pörgést. A kilátogatók remekül szórakoztak, és mindenki tetszését elnyerték a kiállítót csoda járgányok.

Kiállatásra kerültek különféle felspécizet tuning autók. de e mellett jól karbantartott matuzsálemek és egyedi építésű autócsodákat is szép számmal találhattunk. Az időjárás is kegyes volt a szervezőkhöz, minden adott volt egy remek látványos, emlékezetes, kellemes téli naphoz.
Események közben, a sorok között sétálva jó volt látni a rengeteg vidám gyermeket, fiatalt és idősebbet, kötetlenül beszélgettünk, néztük egymás autóit, meg osztottuk egymással az idei élményeinket, tapasztalatainkat, fotózkodtunk, ismerkedtünk, új barátságok kötetek.
Az ilyen autós találkozók célja a hasonló érdeklődésű autós barátok megismerése, az új barátok szerzése, a tapasztalatcsere, a kapcsolatépítés .

Külső szemlélőként azt gondolhatnánk, hogy az egész egy nagy káosz, de ha a forgatag kellős közepén állsz és jobbról-balról haladnak el melletted a különleges autók, több száz látogató lélegzetvételét egyszerre érzed, a rengeteg lóerőt és a durva basszust, teljesen átszellemülsz. Rájössz, hogy ez bizony egy jól szervezett hangyaboly, aminek mindenképp a része akarsz maradni, és máskor is részese lenni.
Kulturáltan zajlott minden, köszönhető a profi szervezésnek. Mindenki jól érezte magát, még az is, aki egyébként nem szereti a tuningolt autókat, a hangfalakból bömbölő zenét, és az időnként felcsapó, szúrós gumi füstöt. A jól sikerült találkozóval a nap végére garantáltan pozitív irányba változott a véleménye,

A találkozó két főszervezője, Kiss Dávid és Perecsényi Róbert köszöni a rengeteg segítséget mindenkinek, hogy eljöttek e remek napon, s ezzel emelték a rendezvény színvonalát.
Szilágy megye, Margitta, 2016. november 21.
Képek, szöveg: Tatai István.