Előttem az utódom címmel Petrovics Sándor sás- és gyékényfonó mester és családja kiállítása december 2-án, pénteken, 17 órakor nyílik a DMK Tímárház – Kézművesek Házában (Nagy Gál I. u. 6.). A kiállítást megnyitja: Kányási Holb Margit Ferenczy Noémi-díjas textilművész. Közreműködnek: a Debreceni Hajdú Táncegyüttes táncosai.
A Kisgalériában ugyanezen a napon nyílik a Tímárház „Gipűr” Csipkeverő Szakkörének év végi kiállítása Viselet kiegészítők címmel.  

Petrovics Sándor és Petrovicsné Molnár Éva először a gyermekeiknek kezdett el játékokat készíteni. Fordulópont a 2004. év volt a család életében, amikor Éva belefogott Békéscsabán a gyékény – csuhé – szalmafonás elsajátításába. Ugyanebben az évben – a férj és feleség – elkezdett kosarakat és fonott bútorokat készíteni. A mesterség rejtelmeibe Szatmári Ferenc derecskei kosárfonó népi iparművész vezette be őket. Petrovicsné Molnár Évát a népi játszóház-vezetői képzésen Hutkai László bőrműves népi iparművész és felesége tanította. Petrovics Sándor egy érmelléki idős embertől tanulta meg a sásfonást és a használati tárgyak készítését.

Petrovics Nikolett - lányunk - 2010-ben a Nádudvari Népi Kézműves Szakiskolában kezdett el takácsmesterséget tanulni Galánfiné Schmidt Teréz szövőtől, a Népművészet Mesterétől. 2015-ben elvégezte a népi játszóház vezetői tanfolyamot Debrecenben. 2016-ban elkezdte Békéscsabán a takács oktatói képzést. 12 éve tartanak gyerekeknek kézműves táborokat Balmazújvároson. Apa és lánya folyamatosan zsűriztetik alkotásaikat a népi iparművészeti zsűrin.

A kiállítás december 19-ig tekinthető meg a Tímárház nyitvatartási idejében.