A magyar válogatott Dudás Jesse a negyedik tengerentúli hokis, aki Jason Morgan érkezése óta városunkban folytatja pályafutását.
A Debreceni Hoki Klub együttes a honlapján számolt be a korábban Miskolcon szerepelt hátvéd szerződtetéséről, akivel novemberben sérülése miatt bontott szerződést legutóbbi klubja, a finn TPS Turku.

Dudás mellett a közelmúltban két tengerentúli támadó, az amerikai Jared Brown, illetve AHL-ben is megfordult kanadai Jesse Schultz igazolt Debrecenbe. A 29 esztendős Bradley Smith valamivel hamarabb érkezett: a védő korábban Dunaújvárosban hokizott, s aztán Diósgyőrött volt Morgan mester tanítványa.

A most érkezett tengerentúli trió tagjai közül Jared Brown már pályára is lépett és hét mérkőzésen 10 ponttal járult hozzá a DHK sikereihez. A 30 éves Brown 2003-2015-ig tengerentúli ligákban (NAHL, NCCAA, CHL) szerepelt, eközben a 2012-13-as szezont a GKS Katowice-ben töltötte. 2015-ben tette át székhelyét Európába; előbb Francia Ligakupát nyert a Dijon csapatával, majd Lengyelországba igazolt a Sanok együtteséhez. Az Orlik Opole-tól érkezett Debrecenbe.

A 34 esztendős Schultz 1999-től 2010-ig a WHL-ben és az ECHL-ben hokizott, hosszú ideig volt az AHL-es Manitoba Moose játékosa. 2009-ben próbált szerencsét Európában, előbb az Allsvenskan-ban, majd a DEL-ben, illetve Olaszországban szerepelt. A 2010-11-es idény végén hazatért és a CHL-ben, valamint az ECHL-ben jégkorongozott. Az előző idényt A DEL2-ben töltötte. Angliából érkezett hozzánk, a Sheffield Steelers csapatától. Gólerős, egyben ponterős játékos, 2007-2008-ban az AHL-ben Calder Kupát nyert.

A 28 éves kanadai-magyar kettős állampolgár Dudás Jess Ray 2002-2014-ig dominánsan WHL, CHL és ECHL csapatokban játszott. A 2014-15-ös idénytől a Miskolci Jegesmedvékhez igazolt, magyar válogatott lett és 2016-ban ott volt az orosz rendezésű jégkorong világbajnokságon. Finnországból, a TPS Turku együttesétől érkezett Debrecenbe. Magyarországon jól ismerik a kvalitásait: erőteljes hátvéd, aki kiválóan érzi a kaput, 24 gólt szerzett az eddig lejátszott MOL Ligás mérkőzésein.

Forrás