A nő azért járt éjszaka egyedül az utcán, mert összeveszett a barátjával, nélküle indult el a lakására. Ekkor támadta meg V. József, aki szeptemberben szabadult legutóbbi büntetéséből. 
Két és fél hónap után rendőrkézre került az a férfi, aki október 9-én a hajnali órákban a debreceni Bem téren erőszakoskodott egy fiatal nővel. Miként arról a Hajdú-bihari Napló elsőként beszámolt, a sértett hazafelé tartott, amikor a megyei könyvtár épülete közelében egy férfi rátámadt. Bár segítségért kiáltott, s megpróbált védekezni, nem bírt vele, a dulakodásban ütéseket is kapott. A férfi ezt követően a megyei könyvtár melletti bokrokba teperte őt.

A Zsaru Magazin arról ír, a támadó, V. József szeptemberben szabadult legutóbbi büntetéséből, a fél életét rácsok mögött töltötte. Kiss Attila Mihály, a Debreceni Rendőrkapitányság életvédelmi alosztályának nyomozója úgy fogalmazott a lapnak, a támadó feldühödött amikor áldozata kiabálni kezdett, a fejét ütötte, hogy hallgasson el, további veréssel fenyegette, majd megerőszakolta és elvette a nő 13 ezer forintját, ezt követően pedig elmenekült.

Az áldozat ezután megállított egy taxit, a sofőr hívta a rendőröket, akik mentőt hívtak hozzá és kórházba vitték. A nyomozó elmondta, hogy a bűnügyi technikusok nyomokat rögzítettek a helyszínen, majd a kapitányságon DNS-mintát vettek a lány körmei alól és más testtájékáról a támadó DNS-profiljának meghatározása érdekében.


A rendőrök tudomására jutott, hogy a nő azért járt éjszaka egyedül az utcán, mert összeveszett a barátjával, nélküle indult el a lakására. A rendőrök kihallgatták a lány barátját és azokat, akikkel az este együtt szórakoztak. A rendőrségre több mint 30 bejelentés érkezett az  ügyben, amelyeket a nyomozók ellenőriztek, ahogy azokat a büntetett előéletű embereket is, akik hasonló bűncselekményeket követtek el. – A mintákat megküldtük a szakértőnek, aki kimutatta, hogy azok egyeznek a nyilvántartásukban lévő V. József DNS-profiljával – fogalmazott a rendőrségi lapnak Kiss Attila Mihály.

A támadót december 21-én elfogták, előállították, a férfi kihallgatásakor beismerő vallomást tett és a helyszínelésen mindent megmutatott, hogy történt. V. József ellen kifosztás, súlyos testi sértés bűntette kísérletének és szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást. A bíróság december 22-én elrendelte előzetes letartóztatását