November harmincadikára el kell készülnie a húsfeldolgozónak és vélhetően februárban üzemszerűen is elkezd majd működni – jelentette ki Fórizs László alpolgármester lapunk kérdésére a csütörtökön a húsfeldolgozó építéséről tartott sajtótájékoztatót követően. 
Mint megtudtuk, az építkezés az elmúlt héten kezdődött. A város 37 hektár, nagyon jó minőségű földdel rendelkezik és a Start munkaprogram keretében 35 hektáron gazdálkodnak, amihez még egy állattartó telepet is építettek.

– A város vágóhídját tavaly adták át – folytatta Fórizs László –, ám a most épülő vágóhídra is szükség van, mert a megtermelt takarmánynövények okán komoly állatállománnyal is rendelkezünk. – Minden mezőgazdasági jellegű beruházás, fejlesztés célja településünk közétkeztetési igényeinek kiszolgálása. 

Az egészséges alapanyagot mi magunk termeljük meg. Ezután füstölt termékeket, szalámit, kolbászt is tudunk majd gyártani. Nagyon régi tervünk, hogy Böszörményben saját üzletet nyissunk, ahol zöldséget és hústermékeket is tudnánk árusítani.